A Dongér-Kelőér Egyesület tagjai – móricgáti, jászszentlászlói, szanki gazdák – a vízvisszatartásra szövetkeztek a Homokhátságon. Toldi Csaba elnök elmondta:az általuk elindított program már több egyetem érdeklődését is felkeltette és már tanítják is a jászszentlászlói mintaprojektet. Hozzátette: „filléres módszerekkel” tudtak olyan eredményeket elérni a vízvisszatartással, ami meghaladta az előzetes várakozásaikat. A módszerrel akár nyolcszoros hasznot is elérhetnek a földeken. A szentlászlói példát sokfelé követnék és már a szaktárca érdeklődését is felkeltette az elsivatagosodást is lelassító program.
Lenkei Róbert, a megyei közgyűlés tagja, Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselőjének kabinetfőnöke hozzátette: már két évtizede napirenden van a Homokhátság vízpótlásának ügye. Mint elmondta: a vízügy támogatást kapott a kormánytól az engedélyes tervek kidolgozására és a megye északi részén. – Mindenkinek fontos ez a terület, mindenkinek fontos az, hogy a vízpótlás a Homokhátságon megtörténjen, és mindenki elkötelezett amellett, hogy ezt végig is tudjuk vinni – nyilatkozta Lenkei Róbert.
Szépe Ferenc agrármérnök, több mint két évtizede gazdálkodik ötven hektáros területen a jászszentlászlói határban, szarvasmarhákat és lovakat tart. Az egyesület tagja kiemelte: a kezdeti időszahoz képest a kevesebb, mint felére csökkent a kaszálókról begyűjthető takarmány. Az idei év is nagyon csapadékhiányos volt a területen.
Hasonló tapasztalatokról, az egyre rosszabbodó helyzetről számolt be Eördögh András is, aki huszonhat éve gazdálkodik a térségben. A talajvízszint egyre csökken, eltűnőben vannak a kisebb, természetes vízállások is. A helyzet drámai, ahogy riportban is elhangzik: a 24. órában vagyunk. Az előrejelzések szerint Magyarországon a klímaváltozás átlagon felül érezteti majd hatását. A jászszentlászlói modell viszont jó példa a változtatásra, aminek támogatására kormányzati szándék is van.
Forrás: Kiskunmajsa Város és Térsége @kvtmedia · Média- és hírszolgáltató