Móricgáti Falunap – 2022

Dátum: 2022. augusztus 20.Helyszín: a Művelődési ház udvara Programok: 12:00 Csontos Máté polgármester köszöntője Lenkei Róbert Megyei Közgyűlés tagja ünnepi beszédet mond „Móricgátért” kitüntetés átadása Új kenyér megszentelése, áldása 12:30 – 13:30 EbédMarhapörkölt körettel, savanyúsággal 2500FtFél Grill csirke körettel 2200FtAz Tovább Móricgáti Falunap – 2022

Szelfi táblák a kistérség településein

A majsai kistérség településein lettek felállítva azok a szelfipontok, ahol helyi nevezetességek előtt lehet fotózkodni. A „Jó szomszédok a közös jövőért” szerb-magyar pályázat keretében megvalósult szelfipontok ábráit, alakjait Kondákor Ferenc, kiskunmajsai festőművész-rajztanár készítette. A táblákon a települések jellegzetes épületei, ünnepei, Tovább Szelfi táblák a kistérség településein

Átadták a felújított gyülekezeti vendégházat

Hálaadó istentiszteletet tartott június 19-én délután a móricgáti református gyülekezet a templom építésének 65. évfordulóján. Ugyanezen a napon került átadták a gyülekezet új vendégházát. Bán Béla, a Bács-Kiskunsági Egyházmegye esperese által bemutatott istentisztelet keretében megemlékeztek Dobos Károly templomépítő lelkészről, akit Tovább Átadták a felújított gyülekezeti vendégházat

Új menüpont a madárinfluenzával kapcsolatos híreknek

Tisztelt Olvasók! Egy új menüpont alatt összegyűjtöttük a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, mint eljáró élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság madárinfluenzával kapcsolatos határozatait, dokumentumai. A legfrissebb információk a lista elején olvashatók. A hivatal elérhetőségei az alábbi oldalon találhatók:Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztály

Madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzet és felügyeleti (megfigyelési) körzet – 2022.05.27

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, mint eljáró élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság, meghozta az alábbi HATÁROZATot. 2022 május 27. nappal Bács-Kiskun megyében a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzetet az alábbi településekre kiterjedően állapította meg a mellékelt térkép szerint: Bócsa Borota Bugac Bugacpusztaháza Csávoly Csólyospálos Érsekhalma Tovább Madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzet és felügyeleti (megfigyelési) körzet – 2022.05.27

Madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzet és felügyeleti (megfigyelési) körzet – 2022.05.26

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, mint eljáró élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság, meghozta az alábbi HATÁROZATot. 2022 május 26. nappal Bács-Kiskun megyében a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzetet az alábbi településekre kiterjedően állapította meg a mellékelt térkép szerint: Bócsa Borota Bugac Bugacpusztaháza Csávoly Csólyospálos Érsekhalma Tovább Madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzet és felügyeleti (megfigyelési) körzet – 2022.05.26

Madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzet és felügyeleti (megfigyelési) körzet – 2022.05.24

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, mint eljáró élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság, meghozta az alábbi HATÁROZATot. 2022 május 24. nappal Bács-Kiskun megyében a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzetet az alábbi településekre kiterjedően állapította meg a mellékelt térkép szerint: Bócsa Borota Bugac Bugacpusztaháza Csávoly Csólyospálos Érsekhalma Tovább Madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzet és felügyeleti (megfigyelési) körzet – 2022.05.24

Madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzet és felügyeleti (megfigyelési) körzet – 2022.05.23

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, mint eljáró élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság, meghozta az alábbi HATÁROZATot. 2022 május 23. nappal Bács-Kiskun megyében a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzetet az alábbi településekre kiterjedően állapította meg a mellékelt térkép szerint: Bócsa Borota Bugac Bugacpusztaháza Csávoly Csólyospálos Érsekhalma Tovább Madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzet és felügyeleti (megfigyelési) körzet – 2022.05.23